Véget értek az év végi, valamint az új esztendei ünnepek is. Visszazökkenünk a hétköznapokba, amelyek nagyon sok ember számára távolról sem annyira fényesek és gondtalanok, mint ahogy azt Robert Fico kormányfő és pártjának, a Smer-SD-nek a kampánymenedzserei igyekeznek elhitetni mindannyiunkkal. Sztrájkra készülnek a pedagógusok, akik az egészségügyi nővérekkel összefogva igyekeznek még nagyobb nyomatékot adni jogos bérköveteléseiknek. Az ember olykor már nem is érti, hogy ez a pazarló, a közpénzeket szociális csomagoknak kikiáltott, valójában inkább kampánycélokat szolgáló elherdáló kormány miért nem hajlandó meghallgatni, és főleg teljesíteni indokolt kéréseiket.

Pedig nincsenek különleges igényeik, csupán tisztességes bért és felelősségteljes munkájukhoz megfelelő feltételeket óhajtanak. A Szlovák Pedagóguskamara idén az oktatásügynek legalább 400 millió eurós pluszpénzt követel, amelyből elsősorban a tanórák színvonalát növelő, korszerű segédeszközöket és fontos tárgyakat vásárolhatnának az iskolák. Továbbá idén 140 eurós, jövőre pedig  újabb  90 eurós béremelést követel minden pedagógus és az oktatásügyben alkalmazott más személy részére is. Nemcsak felháborító, hanem szinte már bűnös valóság, hogy a kezdő pedagógus bére 600, a három évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégájának alapfizetése pedig mindössze 800 euró -- érvel a kamara. Miközben jogosan mutat rá a világ fejlett országait tömörítő  Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira, amelyek szerint Szlovákia az oktatásügyre, ezen belül a pedagógusbérekre szánt összegek tekintetében az utolsók között kullog. Amivel nemcsak az érintettek életét keseríti, hatékony munkáját nehezíti, hanem az ország jövőjét ássa alá. A szlovák kormánypárt eddigi cinikus válasza pedig annyi, hogy teljesen érthetetlenül és felelőtlenül a tavalyihoz képest idén 200 millióval faragták le az oktatásügyre szánt összeget.

Ugyanilyen méltánytalan az egészségügyi nővérek anyagi elismerése is. Ráadásul lényegesen különbözik az állami egyetemi kórházakban, a regionális egészségügyi  intézményekben alkalmazottak bére. Az utóbbiak ugyanazért, gyakran jóval nehezebb körülmények között elvágzett munkáért jóval kevesebb fizetést kapnak. Ők a törvény szerint mindannyian nem sztrájkolhatnak, ezért csaknem ezren tiltakozásképp beadták felmondásaikat. A Fico-kormány hallgat, vagy ködös igéretekkel igyekszik türelemre inteni őket, ami ugyebár ebben az esetben is véges. Miként például a kis-és középvállalkozóké is, mert nekik az  idén tovább növekedtek az adóterheik és más járulékos költségeik. A kormány a migránsveszéllyel -- ami tényleg kockázatos jelenség, de Szlovákia esetében szerencsére nem olyan drámai a helyzet, ahogy Ficóék állítják --, valamint a már említett szociális csomagok dicsőítésével igyekszik elvonni a figyelmet a valós problémákról. Az utóbbi rendelkezések ellentmondásairól most csupán annyit jegyzek meg, hogy egyértelműen kampánycélokat szolgálnak, mert nem rendszerszintűek és nem is célzottak ezek az úgynevezett támogatások. Például ahol nincs vasút, ott nem lehet ingyen vagy kedvezményesen utazni, mert az autóbuszközlekedés tarifái nem változtak. Néhány alapvető élelmiszer általános forgalmi adója is inkább kampánytrükk, mint szociális intézkedés, hiszen nagyon kevés a valamivel olcsóbb áru.

A Híd választási programját tartalmazó Polgári Vízió 2016 című dokumentum nem ilyen látszatintézkedéseket, hanem átfogó és életképes megoldásokat kínál. Többek között a pedagógusok, az egészségügyi nővérek, de mások bérének, miként a nyugdíjak a mostaninál nagyobb mértékű növelésére is. „Közelegnek a választások, ilyenkor minden párt igérget“ -- mondhatják erre a tamáskodók. Nekik és másoknak tisztelettel ajánlom figyelmébe a fentebb említett,  a www.most-híd.sk internetes portán található programunkat, amelyből két-három kattintással mindenki könnyen megtalálhatja a személy szerint őt leginkább érintő, vagy fontosnak tartott témakört, fejezetet. Ennek alapján mindenki meggyőződhet arról, hogy valóban van életképes és reális tervezetünk, amelynek valóra váltásával a mostaninál élhetőbb országot tudunk építeni. Olyat, amelyben Dél-Szlovákia sem lesz mostohagyerek, hanem ugyancsak fejlődő, a fiatalok és mások számára is új munkahelyeket teremtő, az itt élő emberek tehetségére és közismert szorgalmára alapozó országrész lesz.

 

 

Szerző: Érsek árpád  2016.01.07. 16:10 komment

A gyorsforgalmi út és az autópálya körgyűrűjének végleges építési áráért mindig a jelenlegi kormány a felelős. Tehát a jelenlegi kormány feladata, hogy alaposan átértékeljék a négy konzorcium által kidolgozott kínálatot. 

Érsek Árpád, a Híd parlamenti képviselője számára nem meglepő, hogy a D4-es autópálya pozsonyi körgyűrűjét és az R7-es gyorsforgalmi út Dunaszerdahelyi szakaszát sokkal olcsóbban is ki lehetett volna építeni, mint ahogy azt feltételezték.

„Bebizonyosodott az októberben tett kijelentésem, miszerint az állami szakértői vélemény által kiszámított költségek csak ritkán egyeznek meg a valós végleges árral, ugyanis azt csak a konkrét pályázók tudják a legjobban kiszámítani“- mondta Érsek Árpád.

Érsek figyelmeztetett, hogy a jelenlegi kínálatok alapos elemzése után, nem kell, hogy a legolcsóbb ajánlat legyen a legmegfelelőbb is egyben.

„Ebben az esetben nem érvényes, hogy a legkedvezőbb árral rendelkező kínálat a legkedvezőbb ajánlat az állam számára. A D4 és az R7 projekteket biztos, hogy annak a konzorciumnak kellene elnyerniük, amelyek a legjobb specifikációval és követelésekkel rendelkeznek az utak kiépítéséhez. A meghatározó tényezőnek a kiépítés ideje és a végleges ár kellene, hogy legyen“- magyarázta Érsek.  

A Híd parlamenti képviselője hozzátette, hogy a kormány érdekének az építkezés mielőbbi realizációnak kell lennie. „Ez Dél-Szlovákia polgárainak fontos, mivel naponta járják az említett útvonalat, és elmondásuk szerint már nem szabadna elhalasztani  az út kiépítését.“

Szerző: Érsek árpád  2015.12.09. 20:02 komment

Látszólag nem nagy ügy, pedig az, mert embert érint. Több  vonatkozásban jellemző. És tanulságos.

 

Egy elárusítónőt, aki idáig Pozsonyban jól dolgozott,  a regionális menedzser elbocsátott a Deichmann nemrég megnyílt új, somorjai üzletéből. A hölgy szerint azért, mert magyarul beszélt és mobilozott, anyanyelvén üdvözölte a boltba belépő ismerőseit is. A felmondásról döntő illető nem indokolta elhatározását. Arra hivatkozott, hogy az illető próbaidejét töltötte, s ezalatt indoklás nélkül elküldhetnek bárkit. Négyszemközt viszont célzott a valós okra.

Az ügyből nagy vihar kerekedett, nemcsak Somorján, hanem számos hazai és magyarországi internetes portálokon is, amelyeken bizony hemzsegnek a gyűlölködő bejegyzések is. Olyannyira, hogy a a sértett asszony ezektől határozottan elhatárolódott . Nem tartotta sovinisztának a világ 25 országában tevékenykedő német céget, elismerően nyilatkozott arab származású volt közvetlen főnökéről is, aki elmondta, hogy a szlovákon kívül az anyanyelvükre is megtanította gyermekeit. Viszont bátran megnevezte a bajkeverőt: a magyarokat és a magyar nyelvet nem kedvelő regionális menedzsert, aki méltatlan a cég hírnevéhez és üzleti filozófiájához.

A szombati békés tüntetés szervezői és résztvevői nem gerjesztették tovább az indulatokat, pedig voltak ilyen sugallatok, mégsem tágítottak. Ugyanakkor határozottan kiálltak a kétnyelvűség érvényesítése, emberi és közösségi jogaink mellett. Méghozzá a lehető legnemesebb eszközzel: békés énekléssel, a magyar népdalok mozgósító és azonosságtudatunkat szilárdító varázserejével. Nem eredménytelen a kiállásuk, hiszen a cég illetékes vezetősége már pénteken kitette az üzletbe azt az információs táblát, hogy „magyarul is beszélünk.“

Ugyanezek a fiatalok nem is olyan régen elérték, hogy az egyik somorjai bevásárló központ két nyelven, tehát magyarul is feltünteti reklámszövegeit, az elárusítók pedig gond nélkül beszélhetnek egymás között és a vevőkhöz is közös anyanyelvükön. Úgy hírlik azonban, hogy még mindig akad Somorján -- és nemcsak ott -- néhány  további olyan nacionalista paprikajancsi, akik legalább az üzletükből, környékükről igyekeznek száműzni a magyar nyelvet. Őket is jobb belátásra kell figyelmeztetni, mert a kétnyelvűség nemcsak írott malaszt, hanem törvényes jogunk, amellyel élnünk kell. Mert ugyan távolról sem optimálisak kisebbségi törvényeink, ám arra lehetőséget nyújtanak, hogy régiónkban a hivatalokban -- természetesen az üzletekben, munkahelyeken is -- anyanyelvünkön is beszélhetünk. Ezt a jogunkat érvényesítenünk kell.

Ha kell, akkor öntudatos fellépéssel, amely a nacionalizmusra nem nacionalista sértegetésekkel, általánosító gyűlölködéssel válaszol, hanem európai értékrendet képviselő civil kurázsival. Ahogy szombaton a somorjai tüntetők tették.

 

 

 

Szerző: Érsek árpád  2015.12.09. 10:12 komment

Sokan gondolják úgy, hogy ellenzéki pozícióból nincs esélye egyetlen pártnak sem konkrét eredmények elérésére. Bizony, Szlovákiában is rendszerint ez már csak igy van, de azért nem mindig, mert a Híd nem tétlenkedett. Ennek igazolásaként ezúttal azokat a tényeket sorolom fel, amelyekről  sok tárgyalás, nem kevés erőfeszítések után szerénytelenség nélkül számolhatok be.

Parlamenti képviselőként szívügyemnek tartom az eddiginél valamivel  gyorsabb és főleg komfortosabb közlekedés fokozatos megteremtését Dunaszerdahely felől Pozsonyba, és onnan vissza. Somorján már elkészült három országúti letérő, amelyet még az idén további kettő követ  Dénesden (Dunajská Lužná) és Csöllén (Rovinka). Ezek a változások elsősorban biztonságosabbá, bizonyos mértékig folyamatosabbá teszik a közúti közlekedést. Lényeges javulást nyilvánvalóan az R7-es út megépítése jelent majd, amelynek előkészületeit kiemelt célként figyeljük és ellenőrizzük. Nemrég a régészek befejezték a kutatást a leendő gyorsforgalmi út nyomvonalán, amivel egy kicsit ismét előbbre léptünk. Bizom abban, hogy a legutóbbi, somorja-csölösztői tanácskozáson ismertetett ütemtervet sikerül valóra váltani. Főleg azért, mert Ján Počiatek közlekedésügyi, építési és régiófejlesztési miniszter illetékes munkatársaival együtt idáig állta a szavát, minden -- ebben az ügyben tett --igéretét megtartotta, remélhetően igy lesz ezután is. Ha  a Fico-kormány sem fog gáncsoskodni, hanem végre jelentőségének megfelelően kezeli ezt a számunkra különösen fontos beruházást, akkor belátható időn belül elkészülhet a sokáig halogatott gyorsforgalmi út első szakasza.

A Híd még kormányon volt, jómagam pedig a közlekedésügyi államtitkári posztot töltöttem be, amikor sikerült elérnünk, hogy a Regio Jet üzemeltethesse a Komárom és Pozsony közötti vasúti személyszállítást és az illetékes állami cég elvégezze a vasúti pálya szükséges felújítását és korszerűsítését. Az utazók állandóan növekvő száma igazolja, hogy az olykor felmerülő gondok ellenére mennyivel kulturáltabb és bizonyos mértékig gyorsabb lett ez a közlekedés. Elkészült a dunaszerdahelyi, valamint az úszori állomás melletti parkoló is, amelyet tizenkét további követett, illetve rövidesen követ. Ugyanis több tárgyalásaunk eredményeként a Szlovák Államvasutak (ŽSR) egy euróért eladta azoknak az önkormányzatoknak a vasútállomások melletti ingatlanjait, amelyek érdeklődtek e lehetőség iránt. Ennek eredményeként Ekelen, Ekecsen, Albáron, Nagybonyban, Dióspatonyban, Szentmihályfán, Légen, Kis-és Nagypakán, Miloslavovban, Misérden (Dunajská Lužná - Nové Košariská) és Csöllén sikerül valóra váltani az egész Európában elterjedt P+R (Parkolj és utazz tovább társasági közlekedéssel) elvet. A leparkolt járművek biztonsága érdekében fontosnak tartom, hogy az illetékes önkormányzatok gondoskodjanak a terület közvilágításáról, esetleg térfigyelő kamerák felszereléséről is, hogy elriasszák azokat a tolvajokat, akik például Szentmihályfán már garázdálkodtak.

Kis hal is hal (Kleine Fische, gute Fische) tartja a német közmondás, habár az a meggyőződésem, hogy főleg az a sok ezer személy, aki naponta ingázik, illetve gyakran utazik Pozsonyba, a felsorolt kedvező változásokat  nem tartja lényegtelen, kis dolognak, hiszen már most valamivel gyorsabban és kulturáltabban érheti el uticélját.

Érsek Árpád

Szerző: Érsek árpád  2015.09.08. 13:01 komment

Aki időt nyer... 

...az életet nyer! -- tartja a latin közmondás, amelyet főleg azoknak a fanyalgóknak ajánlok a szíves figyelmébe, akik különböző okok miatt igyekeznek elbagatellizálni azt a tényt, hogy a Híd parlamenti képviselőinek erőfeszítései, sikeres politikai tárgyalásai révén egy év haladékot kaptak kisiskoláink. Ha ezt a halasztást nem vívjuk ki, akkor bizony azok, amelyek rendelkeznek a jogszabályban meghatározott minimális létszámmal, már idén szeptembertől megszűnhetnének. Nekünk viszont, minden tárgyilagos szakértővel és szülővel együtt az idézett bölcs gondolat szellemében az a meggyőződésünk, hogy ezzel a módosítással valóban időt, döntő fontosságú lehetőséget kaptunk minél több kisiskolánk megmentésére, oktatásügyi rendszerünk korszerűsítésére.

Cselekedni kell hát, félretéve minden elfogultságot, pártszimpátiát, önző érdeket, hiszen a színvonalas anyanyelvi oktatás nemzeti közösségünk megmaradásának, jövőjének legfontosabb szellemi fundamentuma. Nyilvánvalóan a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének feladata mielőbb felmérni kisiskoláink jelenlegi helyzetét, s ennek alapján mielőbb javasolni optimális oktatási hálózatunk kialakítását. Jó példát elsősorban Erdélyben mutatnak, ahol már kistérségekre, régiókra lebontva kidolgozták és fokozatosan valóra váltják azokat a lépéseket, amelyeknek a célja az, hogy a szórványban vagy a tömbben élő magyar tanulóknak egyaránt legyen lehetőségük az anyanyelvi oktatásra. Nálunk is hasonló, jövőbe mutató szakmai forgatókönyvre van mielőbb szükség. Félre kell tenni minden önző-és csoportérdeket, egyetlen szempont csakis a korszerű és színvonalas iskolarendszer kimunkálása lehet. Ehhez pedig minden oktatási szakértő együttgondolkodása és együttműködése szükséges. Alap-és középiskoláink jelene és jövője érdekében.

Ugyanakkor ne áltassuk, ne csapjuk be önmagunkat: a következő tanévben vagy később főleg a kedvezőtlen demográfiai adatok miatt számolni kell főleg néhány kisiskola összevonásával is. Olyan koncepció szükségeltetik, amelynek alapján minél kevesebb intézményünket érinthet ez a döntés. Ahol viszont elkerülhetetlen, ott az iskolabuszok nélkülözhetetlenek lesznek, amelyek ingyenesen szállíthatnák a diákokat a legközelebbi iskolába, akiknek így nem kellene tolonganiuk az amúgy is egyre ritkább menetrendszerinti járatokon. Ilyen életképes szakmai koncepció mielőbbi kimunkálását várjuk, amelyet azután politikai eszközeivel és érdekérvényesítő képességével a Híd továbbra is felvállal a parlamentben és az oktatási tárcánál is. Ugyanakkor a jövő márciusi parlamenti választások a jelenleginél is nagyobb lehetőséget nyújthatnak arra, hogy a módosított közoktatási törvényt ne fűnyíróelv szerint, hanem -- különösen a nemzetiségi iskolákban -- kellő empátiával, a helyi körülmények alapos mérlegelésével hajtsák végre. Miként arra is, hogy a magyar iskolák pedagógusainak a munkáját, az anyanyelvi oktatás hatékonyságát célzó, a kormánypártiak által most leszavazott javaslatainkat elfogadják. Ehhez azonban olyan eredményt kell elérni, hogy a Híd kormánytényezővé válhasson. 

A keddi parlamenti szavazásra, ezáltal az iskolai autonómiára súlyos árnyékot vetett a kormánypártiak döntése, amely alapján az igazgatók kiválasztásában az eddiginél nagyobb szerepe lesz, akár döntő szava is lehet a helyi polgármestereknek, illetve önkormányzatoknak. Ez a változás egyértelműen az iskolatanácsok visszaszorítását, a politikamentes oktatásügyünk felszámolását jelentheti, hiszen ezentúl nemcsak a jelölt szakmai rátermettségére, hanem párthovatartozására és politikai szimpátiájára is tekintettel lehetnek, ami jogos aggodalomra ad okot. Ezért kérik a szlovák pedagógusok, az illetékes szakszervezetek és a szülők Andrej Kiskát, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza megfontolásra a parlamentbe. Fontos lenne, ha az SZMPSZ és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége is hathatósan támogatná erőfeszítéseiket.

Itt a vakáció, amely nyilván nem lesz gondtalan, ugyanakkor jó alkalmat kínál arra is, hogy szakértőink, iskoláink fenntartói, vezetői és pedagógusai a napi gondoktól kissé megszabadulva, távlatosan gondolkozzanak és közösen mielőbb kidolgozzák azt a stratégiát, amely életképessé, színvonalasabbá, ezáltal pedig még vonzóbbá teszi iskoláinkat.

Szerző: Érsek árpád  2015.07.01. 12:15 komment

süti beállítások módosítása