Véget értek az év végi, valamint az új esztendei ünnepek is. Visszazökkenünk a hétköznapokba, amelyek nagyon sok ember számára távolról sem annyira fényesek és gondtalanok, mint ahogy azt Robert Fico kormányfő és pártjának, a Smer-SD-nek a kampánymenedzserei igyekeznek elhitetni mindannyiunkkal. Sztrájkra készülnek a pedagógusok, akik az egészségügyi nővérekkel összefogva igyekeznek még nagyobb nyomatékot adni jogos bérköveteléseiknek. Az ember olykor már nem is érti, hogy ez a pazarló, a közpénzeket szociális csomagoknak kikiáltott, valójában inkább kampánycélokat szolgáló elherdáló kormány miért nem hajlandó meghallgatni, és főleg teljesíteni indokolt kéréseiket.

Pedig nincsenek különleges igényeik, csupán tisztességes bért és felelősségteljes munkájukhoz megfelelő feltételeket óhajtanak. A Szlovák Pedagóguskamara idén az oktatásügynek legalább 400 millió eurós pluszpénzt követel, amelyből elsősorban a tanórák színvonalát növelő, korszerű segédeszközöket és fontos tárgyakat vásárolhatnának az iskolák. Továbbá idén 140 eurós, jövőre pedig  újabb  90 eurós béremelést követel minden pedagógus és az oktatásügyben alkalmazott más személy részére is. Nemcsak felháborító, hanem szinte már bűnös valóság, hogy a kezdő pedagógus bére 600, a három évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégájának alapfizetése pedig mindössze 800 euró -- érvel a kamara. Miközben jogosan mutat rá a világ fejlett országait tömörítő  Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira, amelyek szerint Szlovákia az oktatásügyre, ezen belül a pedagógusbérekre szánt összegek tekintetében az utolsók között kullog. Amivel nemcsak az érintettek életét keseríti, hatékony munkáját nehezíti, hanem az ország jövőjét ássa alá. A szlovák kormánypárt eddigi cinikus válasza pedig annyi, hogy teljesen érthetetlenül és felelőtlenül a tavalyihoz képest idén 200 millióval faragták le az oktatásügyre szánt összeget.

Ugyanilyen méltánytalan az egészségügyi nővérek anyagi elismerése is. Ráadásul lényegesen különbözik az állami egyetemi kórházakban, a regionális egészségügyi  intézményekben alkalmazottak bére. Az utóbbiak ugyanazért, gyakran jóval nehezebb körülmények között elvágzett munkáért jóval kevesebb fizetést kapnak. Ők a törvény szerint mindannyian nem sztrájkolhatnak, ezért csaknem ezren tiltakozásképp beadták felmondásaikat. A Fico-kormány hallgat, vagy ködös igéretekkel igyekszik türelemre inteni őket, ami ugyebár ebben az esetben is véges. Miként például a kis-és középvállalkozóké is, mert nekik az  idén tovább növekedtek az adóterheik és más járulékos költségeik. A kormány a migránsveszéllyel -- ami tényleg kockázatos jelenség, de Szlovákia esetében szerencsére nem olyan drámai a helyzet, ahogy Ficóék állítják --, valamint a már említett szociális csomagok dicsőítésével igyekszik elvonni a figyelmet a valós problémákról. Az utóbbi rendelkezések ellentmondásairól most csupán annyit jegyzek meg, hogy egyértelműen kampánycélokat szolgálnak, mert nem rendszerszintűek és nem is célzottak ezek az úgynevezett támogatások. Például ahol nincs vasút, ott nem lehet ingyen vagy kedvezményesen utazni, mert az autóbuszközlekedés tarifái nem változtak. Néhány alapvető élelmiszer általános forgalmi adója is inkább kampánytrükk, mint szociális intézkedés, hiszen nagyon kevés a valamivel olcsóbb áru.

A Híd választási programját tartalmazó Polgári Vízió 2016 című dokumentum nem ilyen látszatintézkedéseket, hanem átfogó és életképes megoldásokat kínál. Többek között a pedagógusok, az egészségügyi nővérek, de mások bérének, miként a nyugdíjak a mostaninál nagyobb mértékű növelésére is. „Közelegnek a választások, ilyenkor minden párt igérget“ -- mondhatják erre a tamáskodók. Nekik és másoknak tisztelettel ajánlom figyelmébe a fentebb említett,  a www.most-híd.sk internetes portán található programunkat, amelyből két-három kattintással mindenki könnyen megtalálhatja a személy szerint őt leginkább érintő, vagy fontosnak tartott témakört, fejezetet. Ennek alapján mindenki meggyőződhet arról, hogy valóban van életképes és reális tervezetünk, amelynek valóra váltásával a mostaninál élhetőbb országot tudunk építeni. Olyat, amelyben Dél-Szlovákia sem lesz mostohagyerek, hanem ugyancsak fejlődő, a fiatalok és mások számára is új munkahelyeket teremtő, az itt élő emberek tehetségére és közismert szorgalmára alapozó országrész lesz.

 

 

Szerző: Érsek árpád  2016.01.07. 16:10