Már hónapok óta napirenden van a nagyszombati megyei önkormányzatban a két déli járás kórházának, a dunaszerdahelyinek és a galántainak az eladása.

A Híd megyei frakciója azért támogatta a két kórház privatizálását, mert mindkét egészségügyi intézmény óriási adósságot halmozott fel, amelyet nem tud rendezni, mert a gazdálkodásuk nem hatékony, a fejlesztések elmaradnak és ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell.

Voltak azonban kikötéseink a privatizációs szerződéssel és a versenykiírással kapcsolatban. Ezek közül az egyik az volt, hogy a két kórházat egyszerre privatizálják. Erre azért volt szükség, hogy a két kórházban folyó tevékenységet, az szakorvosi rendelőket, a különböző fekvőbeteg-osztályokat össze lehessen hangolni, hogy a két kórház egymást kiegészítve működhessen. Ugyancsak a feltételek közé került azoknak az alapvető egészségügyi szolgáltatásoknak a jegyzéke, amelyeket a két kórházban kötelezően fenn kell tartani mind az ambuláns, mind pedig a fekvőbeteg-ellátás területén.

A következő fontos feltételünk az volt, hogy a versenypályázaton sikeres vállalkozás 10 évig nem adhatja el a kórházakat. Ez garanciát biztosíthat arra, hogy hosszú távon rendezze a kórházak anyagi helyzetét, igyekezzen azokat gazdaságosan és ésszerűen működtetni. A versenyfeltételekbe a Híd-frakció tagjainak kezdeményezésére került be az, hogy a kórházakban kötelező biztosítani a kétnyelvűséget, különös tekintettel a sürgősségi ellátásra, ahol nagy szükség van arra, hogy az idős vagy segítségre szoruló betegekkel az anyanyelvükön kommunikáljanak.

Úgy vélem, megérte küzdeni azért, hogy ezek a feltételek bekerüljenek a versenykiírásba és így vélhetően a későbbiekben megkötendő privatizációs szerződésbe, mert ezek jelenthetnek garanciát arra, hogy a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás polgárai végre elégedettek legyenek kórházaink működésével.

Érsek Árpád
A Híd parlameti képviselője
A Híd Nagyszombati Kerületi Önkormányzatának képviselője

Szerző: Érsek árpád  2014.07.05. 08:44