Az utóbbi hetekben több elemzés és vélemény is napvilágot látott a sajtóban az Ipoly-hidak ügyében. Különösen az keltette fel a közvélemény figyelmét, hogy a legutóbbi projekt ebben az uniós tervezési időszakban már nem valósulhat meg. Sok minden elhangzott és olvasható is volt azzal kapcsolatban, hogy ki és milyen módon segítette elő a hidak megépítését, illetve előkészítését.  Mivel volt közlekedési államtitkárként jómagam is érintett vagyok az ügyben, szükségesnek tartom, hogy elmondjam a hidak újjáépítésének történetét és a legutóbbi projekt meghiúsulásának valódi okát.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke egyik írásában néhány napja megvádolta Bugár Bélát azzal, hogy megpróbálja kisajátítani az Ipoly-hidak ügyét. Csakhogy a vádaskodó megfeledkezett arról, hogy éppen Bugár Béla volt az, aki még az MKP elnökeként és a szlovák parlament egyik alelnökeként Szili Katalinnal, az Országgyűlés akkori elnökével együtt letette az első híd alapkövét, ami nemcsak jelképes tett volt, hanem annak igazolása is, hogy mindketten sokat tettek az Ipoly menti határvidék infrastrukturális fejlesztése, a családi, rokoni és baráti látogatások megkönnyítése érdekében. Farkas téved vagy csúsztat akkor is, amikor azt állítja, hogy  Bugár Béla – ugyancsak a pozsonyi parlament alelnökeként -  2012. február 24-én az átadási ünnepségen a protokoll miatt nem szólalhatott fel. Valójában ő nem akarta, hogy az újjáépített  híd átadása a választási kampány részévé váljon. Ezért az ő javaslatára csak Besztercebánya megye elnöke és Völner Pál a magyar kormány államtitkára állt fel a tribünre. Az Ipolyon eddig két hidat adtak át 2011-ben. Az, hogy legalább ennyi megvalósult a hosszabb távú tervekből, elsősorban a már elhunyt Molnár Katalinnak, Besztercebánya megye volt képviselőjének és az Ipoly Hidak Társulásnak köszönhető. Vezetőjük és tagjaik fáradtságot nem kímélve, töretlen hittel dolgoztak azért, hogy elsősorban a folyó mentén élő lakosság évtizedes óhaja végre valóra váljon. Nem azt keresték, hogyan mit, miként nem lehet megoldani, hanem a szűkös anyagiak és lehetőségek ellenére tették, amit tenniük kellett.  E kiemelkedő munka morális elismeréseként –a mi kezdeményezésünkre – a két kormány illetékesei (Érsek – Völner) aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely alapján az új híd az ő emlékezetére a Katalin nevet kapja (Pösténypuszta – Petőpuszta).

2012. február 27-én Pozsonyban aláírtuk Ipolydamásdot Helembával (Chľaba), valamint Vámosmikolát  Ipolypásztóval  (Pástovce) összekötő híd megépítését támogató egyezményt. A dokumentumot Ján Figeľ, akkori szlovák közlekedésügyi miniszter és Völner Pál, magyar infrastruktúra fejlesztési államtitkár látta el kézjegyével. A projektre még 2007-ben nyerte el Nyitra megye és a Magyar Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. – beruházókként -a 10 millió eurós EU-s támogatást. Az akkori költségvetés szerint a két híd egyenként 5,1 millió euróba került volna. Ezután megkezdődött a hidak tervezése és a többi szükséges eljárás. Való igaz: a 2010-es árvíz és a jövőben is sajnos előforduló hasonló eset szükségessé tette a hidak magasságának megemelését, hogy azok meghaladják a további árvizek mindenkori szintjét. Ekkor kezdődött a probléma a hidakkal, mert az idő haladt, semmilyen előrelépés sem történt, s emiatt mindkét fél a másikat hibáztatja. Egy dolog azonban tény, hogy mihelyt úgy látta a tervező, hogy a két hídra a megítélt támogatás nem elegendő, tervezett egy új hidat Ipolydamásd és Helemba között, amelynek az árát 11,7 millió euróra becsülte. Amikor ezek az információk napvilágra kerültek, 2012. november 20-án felkerestem Milan Belicát, Nyitra megye elnökét, vajon igazak-e azok a híresztelések, amelyek szerint ők akadályozzák a projekt megvalósulását. Az elnök úr akkor úgy vélekedett, hogy ha egy hidat ilyen áron építenek meg, akkor elképzelhető, hogy az Európai Unió nem fogja kifizetni a megítélt összeget, és ez a híd a bekötőutakkal együtt nem készül el a megszabott 2015-ös határidőig. Ez annyit jelentett volna, hogy nem az előre betervezett 5%-os önrészt kellett volna a megyének kifizetnie, hanem a híd teljes rá eső részét. Erre pedig a megye költségvetésében nincs pénz. Ezért kérte a magyar felet, hogy az előkészítendő partneri megállapodásban vállaljanak bizonyos garanciákat a híd finanszírozására arra az esetre, ha az unió nem folyósítaná a megítélt támogatást. Ez a szerződés sajnos, a mai napig nem került aláírásra.

Farkas Iván arra hivatkozik írásában, hogy Milan Belica megyefőnök nem volt jól informálva az Ipoly-hidakkal kapcsolatos tervezési folyamatokról és a szerződések előkészítéséről. Ebben az esetben fel kell tennem a kérdést: az MKP megyei képviselői – különös tekintettel a magyar kormányhoz fűződő jó kapcsolataikra -- , miért nem vállalták a közvetítői szerepet a két fél között? Miért nem folytatták Molnár Katalin és társainak küzdelemét, akik minden akadályozó tényező és időbeli csúszás ellenére szívósan keresték a megvalósítás lehetőségét?

Összegezve az egész történetet, engem egy dolog szomorít. Mégpedig az, hogy abban a régióban, ahol a munkanélküliség, a megélhetés napi gondot okoz az embereknek, a két fél rossz hozzáállása következtében a hidak nem épülnek meg és ennek az emberek isszák meg a levét. Hozzátenném, hogy kormányzati részről mindent megtettünk és megtettek azért, hogy a hidak megépüljenek. Mi több: Róbert Fico és Orbán Viktor, a két szomszédos ország kormányfői mindkét személyes találkozásuk alkalmával prioritásként kezelték az Ipoly-hidak ügyét. Tudni kell azonban, hogy a megvalósítás a megye és az Infrastruktúrafejlesztő Zrt. együttműködésén múlt és múlik a jövőben is. Ezek után kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a sorsa annak a 10 millió eurós támogatásnak, amely a határon átnyúló programok finanszírozására ítéltek meg Brüsszelben. Vajon az MKP 11 megyei képviselője mennyire viseli szívén a hidak megépítését?  További kérdés, vajon milyen sorsra jut a komáromi híd, amely szintén azok közé a projektek közé tartozik, amelyeket a két államfő kiemelt beruházásként említett. Mert sajnos, a közös tárgyalások időrendjében és a szokásos ütemtervben legalább is már fél éves csúszást tapasztalok.

Summa summárum: helyénvaló lenne, ha a felvidéki magyarság képviselői azt keresnék, miként tudnak közösen cselekedni azért, hogy a szlovákiai magyar polgároknak könnyebb legyen az élete. S nem  abban merülne ki egyesek tevékenysége, hogy másokra mutogatnak és újabb viszálykodást szítanak.

Szerző: Érsek árpád  2013.01.16. 13:05