Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a minap ismét félreverte a harangokat az Ipoly-hidak ügyében. Viharfelhők közeledtét jósolta meg. Félő, hogy az ügy elég későn jutott eszébe, holott ő megyei képviselő is. Egészen mostanáig ugyanis az MKP tizenhárom tagú megyei frakciója alig hallatta hangját ebben az ügyben a megyei közgyűlésben.
Az Ipolydamásd - Helemba és Vámosmikola – Ipolypásztó közötti hidakról szóló államközi szerződés aláírásáig, 2012. február 27-ig semmi sem történt megyei szinten, sőt mi több, február és december között csak halkan ismételgették, hogy miért nem lehet a hidakat megépíteni. Az MKP állandóan azt hangoztatta, hogy a hibát Nyitra megye követi el. A történtek megértéséhez rövid visszapillantást teszek.
2012. február 27-én Pozsonyban aláírtuk az Ipolydamásdot Helembával (Chľaba), valamint Vámosmikolát Ipolypásztóval (Pastovce) összekötő híd megépítését támogató egyezményt. A dokumentumot Ján Figeľ, akkori szlovák közlekedésügyi miniszter és Völner Pál, magyar infrastruktúra fejlesztési államtitkár látta el kézjegyével. A projektre még 2007-ben nyerte el Nyitra megye és a Magyar Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. – beruházókként - a 10 millió eurós EU-s támogatást. Az akkori költségvetés szerint a két híd egyenként 5,1 millió euróba került volna. Ezután megkezdődött a hidak tervezése és a többi szükséges eljárás. Való igaz: a 2010-es árvíz és a jövőben is sajnos előforduló hasonló eset szükségessé tette a hidak magasságának megemelését, hogy azok meghaladják a további árvizek mindenkori szintjét. Ekkor kezdődött a probléma a hidakkal, mert az idő haladt, semmilyen előrelépés sem történt, s emiatt mindkét fél a másikat hibáztatja. Egy dolog azonban tény, hogy mihelyt úgy látta a tervező, hogy a két hídra a megítélt támogatás nem elegendő, tervezett egy új hidat Ipolydamásd és Helemba között, amelynek az árát 11,7 millió euróra becsülte. Ezután, pontosan 2012. november 20-án felkerestem Milan Belicát, s megkérdeztem tőle, vajon mi az akadálya annak, hogy a hidakat elkezdjék építeni. Az elnök úr akkor úgy vélekedett, hogy ha egy hidat ilyen áron építenek meg, akkor elképzelhető, hogy az Európai Unió nem fogja kifizetni a megítélt összeget, és ez a híd a bekötőutakkal együtt nem készül el a megszabott 2015-ös határidőig. Ez annyit jelenthetne, hogy nem az előre betervezett 5%-os önrészt kellett volna a megyének kifizetnie, hanem a híd teljes rá eső részét. Erre pedig a megye költségvetésében nincs pénz. Ezért kérte a magyar felet, hogy az előkészítendő partneri megállapodásban vállaljanak bizonyos garanciákat a híd finanszírozására arra az esetre, ha az unió nem folyósítaná a megítélt támogatást. Ez a szerződés sajnos, a mai napig nem került aláírásra.
Farkas Iván arra hivatkozik írásában, hogy Milan Belica megyefőnök nem volt jól informálva az Ipoly-hidakkal kapcsolatos tervezési folyamatokról és a szerződések előkészítéséről. Ebben az esetben ismét fel kell tennem a kérdést: az MKP megyei képviselői – különös tekintettel a magyar kormányhoz fűződő jó kapcsolataikra -- , miért nem vállalták a közvetítői szerepet a két fél között? Miért nem folytatták Molnár Katalin és társainak küzdelemét, akik minden akadályozó tényező és időbeli csúszás ellenére szívósan keresték a megvalósítás lehetőségét?
Farkas Iván idei, május 13-i blogbejegyzésében viszont azt olvashatjuk, hogy már akkor kezdtek bele az aláírásgyűjtésbe, amikor nyilvánvaló volt, hogy a hidak ebben a finanszírozási időszakban európai pénzből nem fognak megépülni. Farkas Iván azt javasolja: „Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy egyetlen ésszerű megoldás kínálkozik: a magyarországi oldalhoz hasonlóan a szlovákiai oldalon is államigazgatási intézmény legyen a társberuházó!” Itt van a kutya elásva: az MKP önmagát menti, amikor jó példával szolgálhatna a számukra a Besztercebányai megyében megvalósult Ipoly-hidak, ahol a megye és az Ipoly Hidak Polgári Társulás bebizonyította, ha van akarat és utánajárás, akkor a hidak megépülhetnek. Gondoljunk csak a Katalin-hídra Pöstyénpuszta és Petőpuszta között, amely a társulás elhunyt elnökének, Molnár Katalinnak a nevét kapta.
Miért kellett megvárni azt, amíg Szijjártó Péter Szlovákiába érkezik, aki ezt az ügyet már nem tudja orvosolni? Ezt megelőzően többször látogattak Szlovákiába magas rangú magyar politikusok, akik rendszeresen gyakori vendégek az MKP székházában, ahogy az MKP politikusai is gyakori vendégek a magyar kormánynál és a Fidesz székházában, mégsem tudták ezt személyes tárgyalásaikon megbeszélni és az ügyeket úgy irányítani, hogy a projekt megvalósulhasson. A továbbiakban én már nem szeretnék a nem megvalósult projektről nyilatkozni. Úgy látom – és a legutóbbi látogatásomon is ezt tapasztaltam – az emberek arra várnak, hogy végre történjen valami ebben az ügyben, és ne egy „fapallón” és más veszélyes alkalmatosságon kelljen átjárniuk egymáshoz a két ország lakóinak.
